2018. február 14-én 14 órától a Borsi Rákóczi várkastélyban sajtótájékoztatót tart dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára és dr. Diószegi László, a II. Rákóczi Ferenc nonprofit szervezet igazgatója a várkastély felújításával kapcsolatosan.
A köröskisjenői református templom helyreállítása
A 13. századi eredetű templom teljeskörű helyreállítása évekkel ezelőtt kezdődött el. A Rómer Flóris Terv keretében 2016-ban a külső homlokzatok restaurálása történt meg.
Végéhez közeledik a lakszakállasi református templom tetőfelújítása
Hamarosan elkészül a református templom középkori hajójának új héjazata Lakszakállason. A felújítás az elavult 80 éves palahéjazat és lécezés elbontásával kezdődött, amelynek állapota beázással fenyegette az épület szerkezeteit.
A megmaradás üzenete: felavatták a felújított küküllővári református templomot
A Fehér megyei Küküllőváron 2017. november 19-én hálaadó istentisztelet keretében felavatták a magyar állam támogatásával felújított, Árpád-kori falrészeket is őrző középkori református templomot.
Folytatódik a köröskisjenői református templom teljes körű felújítása
Az először 1236-ban említett Köröskisjenő falut a Jenő törzsbeliek alapították. Első ismert birtokosa Jób esztergomi érsek, később, a 13. századtól kezdve a Telegdi család birtoka volt. Maga a templom első alkalommal egy 1366 évi oklevélben szerepel. A Sebes-Körös völgye műemlékállományának értékes darabja a köröskisjenői református templom.
Megújul a Csallóköz egyik legrégebbi falazott temploma
Megkezdődött a héjazatcsere a lakszakállasi református templom 13. századi eredetű hajóján. Dél-Szlovákia egyik legrégibb falazott műemléke különleges, háromszög záródású szentéllyel büszkélkedhet, a templom bordás csillagboltozata pedig már a 16. századi bővítés eredménye.
A Rómer Flóris Terv segítette a losonci Ráday-kripta megújulását is
Idén nyáron ünnepélyes keretek között átadták Losonc református temetőjében Ráday Pál (1677-1733) felújított családi kriptáját. A temető legrégibb sírhelyén, a sírkamra felett négy pillérre támaszkodó keresztboltozatos kriptaépület teljes külső és belső felújítása során megújult a tetőhéjazat, a falak vakolata, a díszrácsok és a kapu.
Gerény – rotunda görög-katolikus templom munkálatai
A rotunda keleti és déli oldala mellett 2016-ban régészeti feltárással a 13-17. századi külső szintig lesüllyesztették a terepszintet és részlegesen feltárták a hevenyészett, kőből rakott körítőfal egy szakaszát.
Megújult az iskei református templom
Végéhez érkezett a kelet-szlovákiai falu, Iske 1904-1906-ban épült eklektikus stílusú templomának külső helyreállítása.
Befejeződött a kálnoki unitárius templom harangláb felújítása
A Sepsiszentgyörgy közelében fekvő település 17. századi unitárius templomának zsindellyel fedett fa haranglába a vidék legnagyobb és építészetileg is különleges építménye. Tornyában 1773-ban öntött, műemlék értékű harang szól.