szaszsebes

Befejeződtek a szászsebesi Szent Bertalan ferencesrendi templom belső felújítási munkálatai

Gyulafehérvártól délre, a Sebes folyó partján elterülő középkori város, Szászsebes északkeleti sarkán álló templomot a domonkosok emelték. Első okleveles említése 1368-ból való. Az épületegyüttes a reformáció idején a városi tanács tulajdonába került. A ferencesek az erdélyi katolikus püspökség visszaállítása után, 1731-ben vették át.

Bővebben

tiszabokeny

Végéhez közeledik a tiszabökényi görög katolikus templom felújítása

Jelentős előrelépés történt 2016-ban a 18. századi tiszabökényi fatemplom rekonstrukciós jellegű, restaurátori pontosságot és részmunkákat igénylő helyreállításában. Az igen értékes templom a 20. századi szakszerűtlen beavatkozások nyomán siralmas állapotba került. A legutolsó 1982-es „megújítás” okozta a legtöbb kárt, amikor az épületet vastagon bevakolták.

Bővebben

minorita

Megújul a marosvásárhelyi minorita templom és kolostor homlokzata

A Páduai Szent Antal tiszteletére 1760–1767 között épült eredeti templom, majd az 1903-ban kibővített épületegyüttes külső helyreállítása a Rómer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány szervezésében kezdődött meg 2016-ban. A munkálatok a XVIII. századi kolostor-szárny északi homlokzatának felújításával kezdődtek, ezt követően eltávolították a cementes kiegészítéseket és a feltáskásodott vakolatokat, majd újrafalazták a károsodott, kifagyott lábazati téglafalakat.

Bővebben

koroskisjeno

Megkezdődtek a köröskisjenői református templom restaurálási munkálatai

A 13. századi eredetű templom utoljára az 1970-es években esett át komolyabb tatarozáson, állapota igen leromlott, így a gyülekezet 2007-ben döntött a templom helyreállításáról, szűkös anyagi keretek közt. Még a munkálatok megkezdése előtt, a 2008 nyarán végzett kutatások feltárták, hogy a templom rendkívül értékes, építészeti részleteit azonban az évszázadok során felhordott többrétegű vakolatok, meszelések és utólagos falazások eltakarták. Ekkor kerültek napvilágra az épület mindeddig ismeretlen középkori elemei: ajtók, ablakok, falfülkék sorozata valamint igen leromlott állapotú freskótöredékek.

Bővebben

Kiszsolna

A téli hideg sem akadályozta meg a védőtető elkészítését Kiszsolnán

A téliesre fordult időjárás, a kemény fagyok nem kedveztek a kiszsolnai evangélikus templom kritikus állapotban lévő szentélyén folyó munkálatoknak. Manita Sebastian szatmárnémeti kivitelező csapata elkészítette a boltíveket alátámasztó dúcokat, eltakarította a boltozatra nehezedő törmeléket és növényzetet, a korán jött hideg azonban megakadályozta a végleges tetőszerkezet elkészítését.

Bővebben

Berlin

Berlinben mutatkozott be a Rómer Flóris Terv

A kulturális javak digitalizálásának és rekonstrukciójának újfajta technológiáit bemutató berlini konferencián ismerhették meg a résztvevők a Teleki László Alapítvány munkáját, köztük a Rómer Flóris Tervet. Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója a Fraunhofer IPK Intézet 2016. december 8-9-i szakmai tanácskozásán beszélt a határokon túli magyar vonatkozású épített örökség kutatását, dokumentálását és felújítását célzó programról a berlini Városházán.

Bővebben

A Rómer Flóris Tervről rendeztek tanácskozást Budapesten

Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében címmel rendezett nemzetközi műemlékvédelmi konferenciát a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Teleki László Alapítvány közreműködésével 2016. december 6−7-én, Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban. A magyarországi és kárpát-medencei műemlékvédő szakemberek részvételével zajló tanácskozás a Rómer Flóris Terv idei eredményeinek bemutatásán túl lehetőséget teremtett a Kárpát-medencében dolgozó szakemberek konzultációjára és szakmai vitákra is.

Bővebben

Gidófalva

Szent László-legenda a gidófalvi református templom falképein

Elkészült a gidófalvi református templom falkép-jeleneteinek teljes beazonosítása és konzerválása. A Kovászna megyei 13-14. században épült református templom északi és nyugati hajófalának teljes feltárása idén valósulhatott meg a Rómer Flóris Terv keretében. A feltárást követően sikerült a j​elenetek teljes beazonosítása: a nyugati hajófalon a Szent László-legenda falképciklusa látható. A töredékes felületeken felismerhető a kivonulás Váradról, az üldözés és a pihenés jelenetei.

Bővebben

konferencia

Rómer Flóris Terv – Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében c. műemlékes konferencia

A Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Teleki László Alapítvány közreműködésével 2016. december 6-7-én, Budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban, Rómer Flóris Terv ‑ Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében címmel műemlékes konferenciát rendez magyarországi és kárpát-medencei műemlékvédő szakemberek részvételével.

Bővebben