Fületelke (Filitelnic) falu Marosvásárhelytől 30 km-re délre fekszik.
A település evangélikus temploma a falu keleti szélén emelkedő domboldalon épült. A középkori templomot a hagyomány szerint a Szentháromság tiszteletére szentelték. Az egyhajós sokszögzáródású szentéllyel ellátott templom a 14. században épült, nyugati tornyát a 16-17. században emelték. A templom szabálytalan sokszög alaprajzú erődfala és kapubástyája a 17. század közepére készült el. Az északi oldalon egy másik torony romjai láthatók. A szentély és a hajó 1780-ban kapta jelenlegi barokk boltozatát. 1787-ben magasították a tornyot, ekkor bontották vissza a nyitott tornácos szerkezetet, és készült el a jelenlegi toronysisak.
Legutóbbi nagyszabású javítása 1972-ben történt. 1980-ban beomlott a hajó boltozatának egy része.
Jelenleg templomként nem használják. Műemlékvédelmi célú civil szervezet vette át az egyháztól, és kezdte el helyreállítását, amelynek során az elmúlt három évben elvégezték a hajó fedélszékének (1447-48) felújítását, a szentély fedélszékének rekonstrukcióját, a templom falképtöredékeinek sürgősségi konzerválását, a kapubástya fedélszékének, héjazatának és kapujának helyreállítását, homlokzati reneszánsz falképeinek restaurálását.
A 2016-os Rómer Flóris támogatással a bejárati kapubástya teljes külső és belső helyreállításának következő üteme valósult meg.
A fületelki helytörténeti múzeum kialakításának gondolata az együttest 49 évre bérlő, és azt működtető marosvásárhelyi illetőségű Arcus Egyesület kezdeményezésére jött létre. A kezdeményezés célja a kapubástya emeleti helyiségében összegyűjteni és bemutatni a térség néprajzi történeti jellegű veszendő töredékeit, egy többnyelvű információs anyag segítségével. A munkálatok elvégzésével az Imago Picta K.F.T lett megbízva. E munkálat legjelentősebb részét a helyiség (a hajdani harangozói lakás/Bugrhüterwohnung) építészeti, restaurátori kialakítása volt. E kis múzeum a templomban és hozzátartozó iskolaépületben megálmodott restauráló központ egyik reprezentációs kiállítótere lenne. (E központ a környék magyar, szász, román vonatkozású emlékeinek a védelmét szakemberek és szakmunkások képzését volna hivatott végezni és nem utolsó sorban népszerűsíteni. E népszerűsítést szolgálnák azok a konferenciák workshopok melyek az állam hiányát pótló civil szférára szervezetekre támaszkodnának.)