A Teleki László Alapítvány a közelmúltban készítette el a Toronyiránt névre keresztelt applikációja első részét, amely a Rómer Flóris-terv keretében felújított dél-erdélyi templomok világába kalauzolja el a felhasználókat.
Most elkészült a Toronyiránt újabb része: ennek segítségével fontos felvidéki helyszíneket fedezhet fel, aki letölti az applikációt (mely elérhető az App Store-ban és az Android Marketen). A felvidéki Toronyiránt 34 helyszínt és értékes egyházi emléket mutat be Bodrogszentestől Királyhelmecen és Nagyszelmencen át Zétényig.
Az applikáció célja, hogy segítse az egyedül vagy csoporttal felvidéki barangolásra induló, a magyar épített örökség iránt érdeklődő utazókat útjuk megtervezésében, az út során fellelhető látványosságok megismerésében.
Az applikációban szerepel Borsi is. A magyar határtól 5 percre fekvő település fő nevezetessége a Rákóczi-kastély, a fejedelem szülőháza, amely magyarországi támogatásból teljeskörűen megújult. Jelenleg interaktív kiállítás, szabadulószoba, virtuálisvalóság-játék és panorámavetítő idézi fel benne II. Rákóczi Ferenc emlékét, az ide látogatók kenut és kajakot, valamint kerékpárt bérelhetnek a kastély melletti Vízikerék Táborban, a közeli Bodrogon remek evezős túrákra nyílik lehetőség. A kastélyban működik szálloda (Brigadéros Hotel) és étterem (Nagyasszonyok étterme) is, a gyerekeknek játszótér épült, a kastélyparkban és a kastély erdőn keresztül haladó tanösvényen nagyszerű sétákat lehet tenni. Borsi jó kiindulópontja egy, a Toronyiránt applikációval tervezett felvidéki kirándulásnak is. A kastély munkatársai örömmel segítenek a kerékpáros, autós, evezős kirándulások megtervezésében.